Ez a kis program egy nagyon jó alkalmazás aminek segítségével könnyebben kommunikálhattok egymással a játékon belül. Ami a legjobb a dologban, hogy egyszerűen, és könnyedén egyszerre több emberrel beszélhetsz egy időben. Egy csetszobához hasonlóan akár magánbeszélgetést is folytathatsz rajta, úgy hogy a többiek ne halják, de remekül megoldható benne, egy klán összes tagjának egyszerre történő hangkommunikációja. Gondoljátok el mennyivel könnyebb úgy instázni, vagy partyzni, tankszázadban harcolni ha nem kell állandóan írogatni a cseten belül. Egyszerűen megbeszélhetitek a dolgokat, egyeztethettek taktikákat.
Azoknak, akik még nem használtak TeamSpeak-et röviden pár alapvető dolog:
A TeamSpeak egy "kommunikációs" program, ahol hangban lehet egymással kiválló minőségben kommunikálni egyzserre akár 100 fős szobákban is. Szükséges hozzá egy Mikrofon és egy Hangfal vagy fej/fülhallgató.
A Szerveren különböző szobák létrehozására van lehetőség. Azok akik egy szobában tartózkodnak, halják egymást és beszélhetnek, tárgyalhatnak a többiekkel. Olyan mint egy „konferencia”.
Szabályok:
-Semmiképpen e használj trágár, obszcén kifejezéseket, kerüld a társaid sértegetését, megbántását stb.. Egyszerűen, normálisan, korrektül, játékostárshoz méltón használd a beszélgető szobákat és akkor minden Ok lesz .
-Ha klánként, vagy közös raidként, party ként használjátok a programot, készítsetek külön szobát a csapat számára, hogy ne zavarjátok a többieket, és nem utolsó sorban szabadon beszélgethessetek egymással.
A kliens programot letöltése:
A program magyarítása:
GYORSTALPALÓ A HASZNÁLATHOZ
1. lépés : Töltsd le a fentebb található link segítségével a kliens programot
2. lépés: Letöltés után fel kell telepíteni, majd elindítani (parancsikont helyez az asztalodra, arra katt és indul a program).
3. lépés: Érdemes először a hang beállításokkal kezdeni:
jobbra fent.. Settings/Options menü.
Ezt követően megjelenik a beállító panel ahol rengeteg hasznos és kevésbé hasznos beállítási lehetőséget találunk. Először érdemes a baloldali menüből a Playback opciót kiválasztva ellenőrizni a hangminőséget. Itt variálhatod a dolgokat és a Play Test Sond gombbal ellenőrizheted az eredményt.
A Baloldali menüben lejjebb találjátok a legfontosabb dolgot. "Capture" mikrofon beállítások.
Itt tudjuk beállítani, hogy a hangunk Gombnyomásra legyen hallható, vagy bizonyos hangszinttől, beszéd hangerőtől. Én a gombnyomásos megoldást szeretem, mert akkor csak akkor hallják, amit mondok, amikor én akarom. Nem fordulhat elő, hogy megfeledkezel magadról és véletlenül olyat mondasz amit nem szeretnél hogy a többiek is haljanak. (Pl. a barátnőddel beszéltek meg bizonyos dolgokat )
Aki a másik módszert szeretné az a "csúszkán" tudja állítani mennyire legyen érzékeny a hangra - mikor kezdje el továbbítani a hangot.
(Hangmagasság szerinti beállítás)
Ha az én módszerem szimpatikusabb válaszd tehát a Push To Talk módszert és a SET gombra kattintás után nyomd le azt a billentyűt amivel szeretnéd aktiválni a beszélgetésed. Én a baloldali ctr (vagy többgombos egérnél az oldalsó gomb) ajánlom, mert az gyorsan eléred a bal kis újaddal és csata közben sem kell nyúlkálni máshova.
(Gombnyomás szerinti beállítás)
Ha ez megvan zárjuk be az ablakot az OK gombbal.
4. lépés: Csatlakozás a szerverre:
balra fent .. Connections/connect menü
5. lépés: Ezután kitöltöd a kiválasztott TS szerver adatait.
A Szerver Address-hez írod a szever TS címét (pl: 122......... vagy épp a betűkkel kiírt címet)), mellé a port címet (9987 ha szükséges, sok esetben erre nincs szükséged) alá balra a választott neved, mellé a jelszót (jelenleg nem kell semmi) majd Connect gombra kattintasz.
Ha jól csináltad kb. ezt kell látnod:
Szoba és User módok jele és jelentése:
Szobák:
U - Unregistered -> Nem regisztrált
R - Registered -> Regisztrált
D - Default -> alapértelmezett szoba, ide lép mindenki csatlakozás után automatikusan
S - Sub Channels -> További "al szobákat" lehet nyitni a szobába
P - Password -> Jelszóval védett
M - Moderated -> Moderált, csak akkor lehet beszélni, ha adnak rá jogot.
Felhasználók:
U - Unregistered -> Nem regisztrált
R - Registered -> Regisztrált
CA - Channel Admin -> Szoba Admin, jogai az adott szobára terjednek ki.
SA - Server Admin -> Szerver Admin, jogai a teljes szerverre érvényesek.
Kellemes csevegést kívánok (Normen)
|